Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megkondulnak a harangok az országrablás 90. évfordulóján

 

Kép A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából június 4-én 16.30-kor országszerte megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata csütörtökön. E nemes cselekedet méltó kiteljesedése lenne, ha az idegen megszállás alatt sínylődő országrészek egyházai is bekapcsolódnának, harangzúgással rajzolva ki hazánk szent és természetes határait - tesszük hozzá mi, magyarok millióinak vágyát tolmácsolva. Ugyanakkor szomorúan állapítjuk meg: úgy tűnik, az utóbbi időben a nemzet ügyei iránt gyakran érzéketlen katolikus egyház ebből a szép gesztusból is kimarad. (Megjegyzés: szerintem nem marad ki. DrMI)
A közleményben az olvasható: „Az igazságtalan trianoni békediktátum 90. évfordulóján (...) a harangszó nem csak arra emlékeztet, hogy Trianon egy egész nemzetet, közösségeket, családokat és egyházakat megnyomorító döntés volt, de az Istennel való találkozásra is hív, aki erősebb minden erőtlenségünknél.”
Mint ismeretes, a trianoni diktátumot 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztes nagyhatalmai és Magyarország képviselői. A döntés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 milliósról 7,6 milliósra csökkent.
(Kuruc.info - MTI nyomán)